A földrengések döntő része tektonikus eredetű, vagyis a rengés keletkezésének kiváltó oka a földkéregben felhalmozódó mechanikai feszültség. A feszültség következményeként fellépő erők hatására a kőzettömb eltörik, vagy a már létező törésvonal mentén a szomszédos két tömb egymáshoz képest elmozdul. A földrengés fészekmechanizmusa megmutatja, hogy a rengéskor a hipocentrumban milyen folyamatok zajlottak le, hogyan helyezkedik el a törési sík (vetősík), milyen irányú volt az elmozdulás, illetve a rengéshez vezető feszültségtér főbb jellemzőire is következtetni lehet.

A hipocentrum köré képzelt úgynevezett fokális gömböt a vetősík és az erre merőleges segédsík (csomóponti sík) négy negyedre osztja. A hipocentrumból induló rugalmas hullámok amplitúdója függ attól, hogy a hullám útja, a sugárút, hol metszi a fokális gömböt. Egyes térnegyedekben a P-hullám első elmozdulása pozitív, máshol pedig negatív, de a kitérés nagysága is folyamatosan függ a sugáriránytól.

A hipocentrumból induló rugalmas hullámok amplitúdója függ attól, hogy a sugárút hol metszi a földrengés fészke köré képzelt fokális gömböt.

A fészekmechanizmus ábrázolása során elkészítjük a fokális gömb vetületét, amelyen jelöljük a vetősíkot a rá merőleges csomóponti síkkal, valamint különböző színekkel jelöljük azokat a részeket, ahol a P-hullám pozitív illetve negatív amplitúdóval távozik a hipocentrumból. Az így kapott ábrát a szeizmológiai szlengben strandlabdának nevezzük.

A fészekmechanizmus ábrázolása "strandlabdával".

Az egyes vetődési típusokhoz jellegzetes mintázatú strandlabda tartozik, így a kapott fészekmechanizmusok alapján a szakember könnyen meg tudja állapítani a vetődés fő tulajdonságait.

Néhány jellegzetes vetőtípus és a hozzájuk tartozó strandlabda.

A földrengések fészekmechanizmusának meghatározására több módszer is született. A legismertebb, legelterjedtebb klasszikus eljárás a P-hullámok első kitérési irányait használja fel a megoldáshoz. A földrengésmegfigyelő állomásokon a P-hullámok által okozott talajmozgás kezdeti iránya ugyanis függ az állomásnak a törési síkhoz képest elfoglalt helyzetétől. Ha elég sok állomáson sikerül megmérni a P-hullám első kitérési irányokat, akkor kedvező esetben következtetni lehet a törési sík helyzetére, a sík mentén bekövetkezett elmozdulás irányára, valamint a hipocentrumban uralkodó fő feszültségirányra.

A fészekmechanizmus meghatározása az első P-hullám beérkezések polaritása alapján.

A mai modern szeizmológiában a fészekmechanizmust egyre gyakrabban a szeizmológiai állomásokon regisztrált teljes hullámformák (szeizmogramok) felhasználásával szokás meghatározni. Ezzel a módszerrel akkor is megbízható megoldáshoz juthatunk, ha a vizsgált földrengést csak viszonylag kevés műszer regisztrálta. Bármelyik módszert is alkalmazzuk azonban, kizárólag a szeizmogramokra támaszkodva nem tudjuk megállapítani, hogy a fokális gömböt átszelő két sík közül aktuálisan melyik a törési sík és melyik a segédsík. Ennek eldöntésére további független adatokra is szükség van.